Prológus

1.Elrendelve

''Az ember sohasem tudhatja, kivel hozza össze a sors, vagy hogy egy egyszerű döntés - hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra - néha mindent megváltoztat. Van úgy, hogy a választásaink nem számítanak. Máskor... egészen váratlan helyzetekbe sodorhatnak."
J. R. Ward

Prológus


    Reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy sétálni fogok bármilyen hideg is vann kint, hisz az idő telet diktált.
    Leakasztottam hát kabátom, és útnak eredtem. Baktattam felfelé a hegynek, be az erdő sűrűjébe, be a csend országába. Az éjjel frissen esett hó nagy súllyal telepedett a fenyők ágaira. Felettem egy magányos holló rótta köreit, majd megállapodott egy fa tetején. Az ösvényt melyen sétáltam vastag hóréteg fedte. Néha egy-egy zöld folt tarkította a fehér óceánt, mintha kis szigetecskék lennének. Beérve az erdő erdő közepébe, egy tisztáson találtam magam, ahol nem volt rajtam, és a magányos hollón kívül senki.


 A csend súlyos nehezékként telepedett e meseszerű világra. Ám a nagy fehérségben megpillantottam valami vöröset.Oda lépkedtem hozzá, és csodálkozva állapítottam meg hogy egy rózsa az. De hogy kerül ide? Hisz tél van! A szírmai oly hívogatóak voltak. Színe mint a vér. Eközben a szél erősen fütyült, kegyetlenül korbácsolva a fákat. A hópelyhek eredeti, gyönyörű formában díszítették a virágot. Meg. Kell. Szereznem. De amint hozzáértem szirma megfeketedtek, elbarnultak, aztán aláhulltak mind kecses sorban, mintha a a virág nem is létezett volna. Csak egy kis papírdarab maradt rajta a fényképemmel a rózsa hűlt helyén:



Megfagyott a vér az ereimben. Nem. Ez nem lehetséges. Visszatértek.
    A holló hirtelen leszállt mellém, majd emberi alakot öltve, egy középkorú férfi bőrében e szavakat hangoztatta:


-Ideje, hogy közénk állj Rachel Blackthorn! Eljött a te időd!
Aztán köddé vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése