~2.fejezet~

Kettő

Ez tehát az életem. Rachel Blackthorn vagyok, 17 éves, londoni lakos. A szüleimet kiskoromban meggyilkolták, így nem emlékszem rájuk, csak egy fénykép maradt létezésük maradványa képp. Az árvaházi életemről nem szívesen beszélek, mert rossz emlékeket ébreszt. Ezért is menekültem ide, Londonba. Eddig minden simán ment. Volt egy csomó barátom, a tanárok szerettek, átlagom jeles volt, és volt egy szerető mostoha nagymamám, akit Dorotheának hívnak.Imádok minden nap a közeli dombon, szemlélődni. Az mindig megnyugtat. Minden tökéletes volt a tegnapi napig. De a mai nap eltiporta a tökéletes hatást.

Elmentem az erdőbe, sétálni majd egy holló ember alakot öltve, közölte velem, hogy eljött az én időm, és én vagyok a Kiválasztott. De mire utalt? Fogalmam sincs. Hazarohantam, és bezárkóztam a szobámba. Mikor megnyugodtam, a kapott sokktól, levánszorogtam és főztem magamnak egy teát. Dorothea mint mindig, soha nem volt otthon, este hat óra előtt, így magamban gondolkoztam. Ám a nagy csendben fülsüketítőn hallatszott a hirtelen kopogás. Kopp, kopp, kopp. Valaki áll a ház előtt. Ki lestem a függöny mögül ki lehet az, de nem láttam jól ki az. Hát ajtót nyitottam. Egy sötét hajú, kék szemű fiúval találtam szemben magam, aki rémületesen hasonlított a holló-férfira. Felcsillant a szeme ahogy meglátott.
-Rachel Blackthorn?- kérdezte mosolyogva. Nem ismerem ezt a fiút. Biztos, hogy nem környékbeli. Viszont kifejezetten helyes. Főleg a mosolya.
- Igen. Mit akar tőlem?
- Levelet hoztam magának a Menny Kopóitól és amit a szülei hagytak magára. Már nagyon kíváncsiak vagyunk Blackthornék utódjára. Milyen képességed van? Az apám bármilyen állat bőrébe bele tud bújni. - azzal a kezembe nyomta a leveleket. Aha, szóval ő a fia.
- Mit hadovál maga itt össze-vissza a szüleimről? És miféle Kopók? Hagyjon engem békén, semmi közöm nincs hozzá, még hogy nekem képességem? Tűnjön el a házamtól!
- Majd megtudod, Rachel, nem hiába, vagy te, az új Kiválasztott. A szüleid voltak a Mennyek Harcosai legkiválóbb tagjai. –kacsintott majd, mint a köd, eltűnt. Huss…

***

Felrohantam a lépcsőn, majd bevágtam szobám ajtaját, és leültem íróasztalomhoz. Előbb a szüleim levelét bontottam fel.

„Kedves Rachel! Tudom, hogy amikor ezt a levelet fogod olvasni, már nem lehetünk ott veled. Tudtam, hogy eljön majd ez a nap is, amikor színt kell vallanunk Apáddal. Mi, a mi családunka Menny Kopói, avagy a Bukott Angyalok,akik a Földön végzik munkájukat nem a Mennyekben. Ez annyit tesz, hogy nekem is, neked is, apádnak, a te gyerekednek, majd annak a gyerekének is, és így tovább különleges képességei lesznek. Nekem a rendkívüli gyorsaság, és a gyógyítás képessége jutott. Apádnak az, hogy megérzi a rossz aurájú emberek közelségét. Neked is van képességed, de egy egyszerű varázslattal leállítottuk a 18. születésnapodig. Neked az az adottságod,hogy tudsz kommunikálni a Mennyekkel a tenyereden keresztül, és akit megérintesz,abból kivész minden rosszindulatú. Ez kiváltságos eset. Még nem is hallottak ilyenről. Sajnálom kislányom, de köteleztek minket arra, hogy ha lesz gyermekünk, neki is be kell állnia a Menny Kopóihoz. Lehet, amióta kiléptünk változott a gondolkodásmódjuk. Céljuk, miszerint meg kell szabadítani a világtól az elveszett lelkeket, vagy ahogy a köznyelv hívja a démonokat az eredeti céljuk a Menny Harcosainak. De időközben ez változott. Az okát nem írhatom le. Nagyon szeretünk kislányom, tudd, hogy mi innen fentről is fogunk támogatni a Sors és Végzet bonyodalmaiban, még ha te ezt nem is látod."

Szeretettel: Édesanyád, és Édesapádtól, Amietől, és Ryantől.

Potyogtak a könnyeim mikor a sorokat olvastam. Nem. Nincs erőm a másik levelet is elolvasni. Ráér holnapig. Elég ennyi fájdalom már. Ráadásul holnapután lesz a születésnapom…